A funkcionális analfabetizmus hazánkban

A funkcionális analfabetizmus olyan műveltségi állapot, amelyben az írás-olvasás képességének a szintje egyre kevésbé teszi lehetővé az új információk befogadását és közlését, az új tudás megszerzését, feldolgozását és kezelését. Nem az írás-olvasás használatának a teljes hiányára utal, hanem arra, hogy az írás-olvasás színvonala, vagyis ami általa felfogható és megérthető, illetve ami általa kifejezhető, egyre kevésbé alkalmas arra, hogy használható legyen a személyes fejlődés előmozdítására és a közösség javára nézve.

Sajnos nem elegendő az újabb és újabb feladatok ellátására és az ezekhez kapcsolódó tudás megszerzésére, amelyek szükséglete pedig újra és újra megjelenik a munkában és az élet más területein. A funkcionális analfabéták nem képesek felmérni és megoldani problémáikat olyan szinten, mint azok, akik a megfelelő szintű képességek birtokában vannak. Így a funkcionális analfabéták képtelenek megvalósítani egyes célokat, mert ezeket nem képesek mozgósítani, fejleszteni, adott lehetőségeiket nem tudják kihasználni.

A funkcionális analfabetizmus „felfedezése” az 1970-es évekre esik, de ekkor még olyan műveltségi állapot leírásaként szerepel, amelyre a művelődés, a tanulás alapképességeinek mozgósítási képtelensége a jellemző. Ebben az összefüggésben találtak rá az írni-olvasni tudás működési elégtelenségére. A jelenséget először a fejlett ipari országokban észlelték, de elég gyorsan ráismertek Európa és Észak-Amerika valamennyi nemzeti olvasási kultúrájában.

Magyarországon az 1990-es években éleződött ki a probléma. A rendkívül gyors társadalmi, gazdasági, politikai, kulturális változások sok társadalmi csoportban devalválták a korábban szerzett szakmai és kulturális tudást és értékeket, és az alapképességek hiánya lehetetlenné tette az új helyzethez való alkalmazkodást. A változások természetesen az aluliskolázottakat érintették először.

Teljes cikk