Az írást – akárcsak a mozgást, a táncot, a zenét, a képzőművészetet –
funkcióján túl, expresszív megnyilvánulásként is felfoghatjuk és
értékelhetjük.
Vannak olyan esetek, különösen az V–X. Osztályban, amikor mind a gyermek
(diák), mind a szülő rádöbben, hogy a diák valamiért nem tud úgy
teljesíteni, ahogyan azt képességei és adott lehetőségei szerint a
szülők elvárnák tőle. A szülők rádöbbennnek, hogy gyermekük bizonyos
órákról sorozatosan ellóg, több tantárgyból is bukásra áll, netán nem
mond igazat.
De azt nem tudja a szülő, hogy valójában gyermeke sem ismeri tetteinek valódi okát, csupán azt érzi, hogy valami nem úgy megy, ahogyan azt ő is szeretné… Ezért dühös lesz önmagára, bűntudata, szégyenérzete támad kiváltképpen a szülők előtt (feltéve, hogy a gyermek szereti szüleit).
Panaszkodások sorozata után és eredményeinek, magatartásának láttán (általában a pedagógus javaslatára) a szülők szakemberhez viszik a problémássá vált diákot, s a szakember azt közli velük, hogy: „írástanulási nehézséggel vagy az írásképtelenség fiziológiai/vagy neurológiai zavaraival” állnak szemben.
De azt nem tudja a szülő, hogy valójában gyermeke sem ismeri tetteinek valódi okát, csupán azt érzi, hogy valami nem úgy megy, ahogyan azt ő is szeretné… Ezért dühös lesz önmagára, bűntudata, szégyenérzete támad kiváltképpen a szülők előtt (feltéve, hogy a gyermek szereti szüleit).
Panaszkodások sorozata után és eredményeinek, magatartásának láttán (általában a pedagógus javaslatára) a szülők szakemberhez viszik a problémássá vált diákot, s a szakember azt közli velük, hogy: „írástanulási nehézséggel vagy az írásképtelenség fiziológiai/vagy neurológiai zavaraival” állnak szemben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése