A Weiss Manfréd Szakközépiskola,
Szakiskola és Kollégium az idén már harmadik alkalommal hirdette meg a
„Szépírás a kézírás” versenyt. A mai elgépiesedett világban a kézírás
szépségére ösztönözni, ez már önmagában figyelemreméltó törekvés. A
sikeres fogadtatás visszaigazolta, hogy jól döntött az iskola vezetése.
Úgy tűnik, hogy talán azzal is hagyományt teremtenek, hogy az idén már az „Ékes rovás” versenyt is meghirdették, szintén nagy sikerrel.
Az „Ékes rovás” verseny első helyezettje
az iskola 12.D osztályából került ki, abból az osztályból, ahol az
őseink írásának használata közismert Várkonyi Csaba tanár úr jóvoltából.
Olyannyira közkedvelt ez a körükben, hogy elhatározták, a végzős
csoportképük szövegét teljes egészében rovással írják meg. Kollár Péter
összeállította azt – Bedőcs Zsolt rajzának felhasználásával –, ami
alapján elkészült ez az egyedi alkotás. Nincs tudomásunk arról, hogy
ezideig született volna olyan tabló, ami teljes egészében rovásbetűkkel
készült volna (mindössze az olvasást segítő ábécé betűi szerepelnek
rajta latin betűkkel).
A tabló készítői a Weiss név lerovásában
helyesen jártak el, mert a hiteles rovásemlékek betűi között nincs Q,
X, Y, W, DZ, DZS (azok a későbbi latin jelkészlet velejárói).
Dicséretes az ötlet és a megvalósítás is magas színvonalú, de nem tökéletes. Szakmai értékelés olvasható: http://rovas.info/index.php/hu/oktatas/2044-ballagasi-tablo-rovassal-2
VálaszTörlés