2012. március 3., szombat

Hamisítvány lehet a Barnabás-evangélium?

A Törökországban talált Barnabás-evangélium igencsak "jól jönne" azoknak a hitvitázóknak, akik szerint  Jézus megjövendölte egy még nála is nagyobb jelentőségű próféta eljövetelét. Ez a próféta az iszlám tudósai szerint természetesen Mohamed lenne. A Barnabás-evangéliumban pedig Jézus állítólag erre tesz utalásokat. A Barnabás-evangélium szerint egyébként Jézus nem Isten fia volna, hanem egyszerű próféta. A Die Welt cikke szerint ezek után talán nem véletlen, hogy éppen Törökországban került elő ez  vitatott kora középkori vagy késő ókori kézirat.

A Barnabás-evangéliummal szemben a többi, úgynevezett kanonizált evangélium, amely a Bibliában szerepel, nem tesz említést Jézus utáni prófétákról. Egyes iszlám összeesküvés-elméletek szerint a keresztény egyház szándékosan hagyta ki a Biblia véglegesítésekor (kanonizálásakor) a Mohamedre vagy egy újabb prófétára utaló részeket.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése