Hősi tettek krónikája címmel két szovjet
katonának a II. világháborúban született kézírásos naplója - magyar
fordítást is tartalmazó - hasonmás kiadását, és Varga Éva Mária Magyarok
szovjet hadifogságban című tanulmánykötetét mutatta be pénteken az ELTE
Kelet-Európa Történeti Tanszék, a Ruszisztikai Központ és a L,Harmattan
Kiadó a Kossuth Klubban.
A Hősi tettek krónikája
című könyv eredeti dokumentum, kézírásos napló, amelyet két szovjet
katona, Andrej Alekszandrovics Molosztov szakaszvezető és Mihail
Konsztantyinovics Szobolev katona írt a finn fronton 1941 és 1943
között.
Krausz Tamás történész, egyetemi tanár - aki a kötetet fordította és szerkesztette - elmondta az MTI-nek, hogy ezt a páratlanul ritka dokumentumot a nagy honvédő háborúból egy magyar katona találta meg a dunántúli hadszíntéren.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése