2013. január 30., szerda

Okosabb lett a Google Handwrite

A Google Handwrite alkalmazása a tavalyi év folyamán mutatkozott be, méghozzá azzal a céllal, hogy azok a felhasználók, akik a vállalat internetes keresőjét érintőkijelzős eszközökön használják, képernyő-billentyűzet helyett akár kézírással is könnyen, gyorsan beírhassák a keresett kifejezést.

A funkció sok esetben tényleg rendkívül nagyfokú kényelmet jelentett, ám néha bosszúságok forrása is volt, hiszen a speciális karaktereket használó japán, illetve kínai nyelvek esetében nem működött valami hatékonyan, sőt, egyéb nyelvek esetében is előfordult, hogy pontatlanul ismerte fel a szoftver az érintőkijelzőre firkantott kézírást. A Google szoftvermérnökei rengeteg munkaórát fektettek a hibák javításába, aminek meg is lett az eredménye: végre elkészült a Google Handwrite legfrissebb változata, ami nem csak a korábbi hibák javításaival, hanem néhány új funkcióval is rendelkezik.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése